Alapos, kétéves, a coaching gyakorlatát vizsgáló elemzést követően az ICF frissítette coachkompetencia-modelljét. Ehhez a kompetenciamodellhez az ICF 1300 coachtól gyűjtött adatokat a világ minden tájáról. A megkérdezett coachok között voltak ICF-tagok és nem ICF-tagok is. A felmérés résztvevői a legkülönfélébb coaching irányzatokat, coachképzéseket, coaching stílusokat képviselik, valamint változatos szakmai múlttal rendelkeznek. A nagy mintaszámú kutatás bizonyította, hogy a közel 25 éve kidolgozott, eddigi kompetenciamodell továbbra is megkerülhetetlen napjaink coaching gyakorlatában. A kutatás eredményeképpen a modellbe bekerült néhány új elem és fogalom. Ezek közül a leghangsúlyosabb az etikus viselkedés és a titoktartás coaching szemlélet és a folyamatos önreflexió kiemelése, a coaching szerződés eltérő szintjeinek megkülönböztetése, a coach és az ügyfél partneri viszonyának jelentősége, valamint a kulturális, a rendszerszintű és a kontextuális tudatosság fontossága. A korábbi alapelemek, valamint az újonnan bekerült témák együtt jól tükrözik napjaink coaching gyakorlatának kulcselemeit, és erősebb, átfogóbb coaching szakmai normaként szolgálnak.

Az alábbiakban elsőként a jelenleg érvényben lévő kompetenciamodell olvasható, majd tovább görgetve a 2021 elején életbe lépő, frissített verzió.

Aktuális kompetenciamodell

A. AZ ALAPOK MEGTEREMTÉSE

1. Megfelelés az etikai irányelveknek és a szakmai normáknak A coaching etikájának és normáinak megértése és azok megfelelő alkalmazásának képessége minden coaching helyzetben.

  1. Megérti, és saját viselkedésében tanúsítja az ICF viselkedési szabályait (lásd felsorolás, az ICF Etikai Kódex III. részében).
  2. Megérti és követi az ICF minden Etikai Útmutatását (lásd lista).
  3. Világosan közli a különbséget a coaching, a tanácsadás, a pszichoterápia és más támogató szakmák között.
  4. Felismeri, ha az ügyfélnek más támogató szakemberre van szüksége, és tudja őt kihez irányítani.

2. Coaching szerződés Képes megérteni, mire van szükség az adott coaching kapcsolatban és képes erről megállapodni a leendő ügyféllel a coaching folyamata és a kapcsolat tekintetében.

  1. Megérti és eredményesen beszéli meg az ügyféllel a coaching kapcsolatra vonatkozó irányelveket és a konkrét paramétereket (pl. logisztika, díjak, gyakoriság, mások bevonása, ha szükséges).
  2. Megállapodást ér el arról, mi a helyes az adott kapcsolatban és mi nem, mi érhető el és mi nem, mi az ügyfél és mi a coach felelőssége.
  3. Megállapítja, hogy megfelel-e saját coaching módszere a leendő ügyfél szükségleteinek.

B. A KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSA

3. Bizalom és közelség kialakítása az ügyféllel Képes biztonságos és támogató légkört kialakítani, ami folyamatos kölcsönös tiszteletet és bizalmat eredményez.

  1. Őszinte érdeklődést mutat az ügyfél jóléte és jövője iránt.
  2. Folyamatosan fenntartja személyes integritását, őszinteségét és tisztességét.
  3. Világos egyetértést alakít ki és megtartja ígéreteit.
  4. Tisztelettel kezeli az ügyfél meglátásait, tanulási stílusát, személyiségét.
  5. Folyamatos támogatást biztosít, és példát mutat az új viselkedésformákat, tevékenységeket illetően beleértve azokat is, amelyek kockázatvállalással vagy a kudarctól való félelemmel járnak.
  6. Engedélyt kér az ügyféltől, mielőtt számára érzékeny, új területeken folytatná a coachingot.

4. A coach jelenléte Képes maradéktalanul tudatos maradni, ugyanakkor spontán kapcsolatot tartani az ügyféllel nyílt, rugalmas és magabiztos stílus alkalmazásával.

  1. A coaching folyamat során jelen van és rugalmas, követve a pillanat ütemét.
  2. Kapcsolatban áll saját megérzéseivel és bízik az ember belső tudásában—„követi ösztöneit”.
  3. Elfogadja azt, hogy van, amit nem tud és vállalja a kockázatokat.
  4. Több irányt is lát az ügyféllel való együttműködésre, és azt választja, amelyik az adott pillanatban a legcélravezetőbb.
  5. Eredményesen él a humor eszközével a jó hangulat és a megfelelő energiaszint kialakítása érdekében.
  6. Magabiztosan vált perspektívát és új lehetőségekkel kísérletezik saját mozgásterét illetően.
  7. Magabiztosan viszonyul az erős érzelmi helyzetekhez, jól kezeli a saját érzéseit, nem hagyja, hogy az ügyfél érzései maguk alá gyűrjék.

C. AZ EREDMÉNYES KOMMUNIKÁCIÓ

5. Aktív hallgatás Képes maradéktalanul az ügyfél mondanivalójára figyelni, illetve arra, amit nem mond ki az ügyfél, megérteni a kimondottak jelentését az ügyfél vágyainak összefüggésében, és támogatni az ügyfél önkifejezését.

  1. Arra figyel, ami az ügyfél számára valóban fontos, és nem arra, ami szerinte fontos lenne az ügyfélnek.
  2. Megérti az ügyfél aggodalmait, céljait, értékrendjét és hiedelmeit arról, hogy mi lehetséges, és mi nem.
  3. Különbséget tud tenni a szavak, a hangszín és a testbeszéd között.
  4. Összefoglalja, más szavakkal megfogalmazza, megismétli és visszatükrözi azt, amit az ügyfél elmondott, a tisztázás és a megértés érdekében.
  5. Bátorítja, elfogadja, felderíti és megerősíti az ügyfél érzéseinek, észleléseinek, az őt foglalkozó kérdéseknek, hiedelmeknek, feltételezéseknek stb. a kifejezését.
  6. Egységbe foglalja az ügyfél elképzeléseit és feltételezéseit, és épít azokra.
  7. „Összegzi” és megérti az ügyfél közléseinek lényegét és segíti az ügyfelet eljutni ezekhez hosszú, leíró történetekbe való belebocsátkozás nélkül.
  8. Lehetővé teszi az ügyfél számára, hogy tisztázzon vagy átugorjon egy helyzetet, anélkül, hogy ezt kommentálná vagy részletekbe bocsátkozna, annak érdekében, hogy tovább tudjanak lépni.

6. Hatásos kérdezéstechnika Olyan kérdések feltevésének képessége, amelyek a coaching kapcsolat és az ügyfél számára leghasznosabbnak ígérkező információkat fedik fel.

  1. Az aktív figyelmet és az ügyfél látásmódjának megértését tükröző kérdéseket tesz fel.
  2. Felfedezésre, belátásra, elköteleződésre vagy cselekvésre serkentő kérdéseket tesz fel (pl. olyanokat, amelyek megkérdőjelezik az ügyfél feltételezéseit).
  3. Nyílt végű kérdéseket tesz fel, amelyek segítenek a tisztázásban, a lehetőségek vagy új tanulságok feltárásában.
  4. Olyan kérdéseket tesz fel, amelyek az ügyfelet közelebb viszik az általa kívánatosnak tartott dolgokhoz, és nem olyan kérdéseket, amelyek az ügyfelet önigazolásra vagy visszatekintésre késztetik.

7. Direkt kommunikáció A coaching foglalkozás során képes eredményesen kommunikálni és az ügyfélre a lehető legpozitívabb hatást gyakorló nyelvezetet használni.

  1. Világosan, érthetően és direkten osztja meg gondolatait és ad visszajelzést.
  2. Újrafogalmazza az ügyfél által közölteket annak érdekében, hogy segítsen más szempontból megközelíteni azt, amit az ügyfél szeretne, vagy amiben bizonytalan.
  3. Világosan kijelenti, mi a coaching célja, mik az adott napra tervezett témák, mi az alkalmazott eljárások vagy gyakorlatok célja.
  4. Az ügyfél számára megfelelő és tiszteletteljes nyelvezetet használ (pl. nem szexista, nem rasszista, nem szakzsargon, nem szleng, stb.).
  5. Metaforák és analógiák segítségével igyekszik megvilágítani valamilyen észrevételt vagy verbális képet.

D. A TANULÁS ÉS AZ EREDMÉNYESSÉG ELŐSEGÍTÉSE

8. Tudatosság létrehozása Képes a különféle forrásokból érkező információk integrálására, pontos értékelésére és értelmezésére, annak érdekében, hogy segítse az ügyfelet azok tudatosításában és ezáltal az előre elfogadott eredmények elérésében.

  1. Tovább tekint annál, mint amit az ügyfél az őt foglalkoztató kérdésként megnevez, és nem ragad le az ügyfél által elmondottaknál.
  2. Kérdéseivel nagyobb megértést, tudatosságot és tisztább képet ér el.
  3. Rámutat az ügyfél számára a mögöttes kérdésekre, a jellemző és megrögzött mintákra abban, ahogy az ügyfél önmagára és a világra tekint, a tények és az értelmezések közötti különbségekre, a gondolatok, érzések és a cselekvés közötti aránytalanságokra.
  4. Segíti az ügyfelet abban, hogy új gondolatokat, meggyőződéseket, észleléseket, érzelmeket, hangulatokat stb. fedezzen fel magának, amelyek megerősítik abban, hogy lépéseket tegyen, és elérje azt, ami fontos számára.
  5. Új szempontokat mutat az ügyfélnek, és arra ösztönzi, hogy vállalja látásmódja megváltoztatását és új cselekvési lehetőségek keresését.
  6. Segíti az ügyfelet abban, hogy meglássa a rá és viselkedésére ható eltérő, de egymással összefüggő tényezőket (pl. gondolatokat, érzelmeket, a fizikumot, a körülményeket).
  7. Az ügyfél számára hasznos és érthető módon fogalmazza meg meglátásait.
  8. Feltárja a főbb erősségeket és a főbb tanulási/fejlesztési területeket, mindazt, amivel fontos foglalkozni a coaching alatt.
  9. Megkéri az ügyfelet, hogy tegyen különbséget a lényeges és lényegtelen dolgok között, az alkalomszerű és a visszatérő magatartásformák között, amikor úgy érzi, hogy különbség van az elmondottak és a valódi tettek között.

9. Akcióterv készítése Képes arra, hogy az ügyféllel közösen lehetőséget teremtsen a folyamatos tanulásra a coaching és a mindennapi munkavégzés során, valamint egyéb élethelyzetekben, illetve olyan új lépések megtételére ösztönözze az ügyfelet, amelyek a legmegfelelőbbek a coaching előre elfogadott céljainak eléréséhez.

  1. Ötletekkel segíti az ügyfelet azoknak a lépéseknek a meghatározásában, amelyekkel az ügyfél maga is tanúsítani, gyakorolni és elmélyíteni tudja új tudását.
  2. Segíti az ügyfelet abban, hogy odafigyeljen, és következetesen észlelje az őt foglalkoztató kérdéseket és lehetőségeket, amelyek fontosak a coaching előre elfogadott céljai szempontjából.
  3. Ráveszi az ügyfelet arra, hogy fedezzen fel más ötleteket és megoldási lehetőségeket, értékelje a lehetőségeket és hozzon ezekkel kapcsolatos döntéseket.
  4. Szorgalmazza az aktív kísérletezést és az önfeltárás folyamatát, amelynek során az ügyfél haladéktalanul alkalmazza a foglalkozásokon megbeszélteket és megtanultakat a foglalkozásokat követő munkavégzés során és élethelyzetekben.
  5. Megünnepli az ügyfél sikereit és a későbbi fejlődésre való képességét.
  6. Megkérdőjelezi az ügyfél feltételezéseit és meglátásait, annak érdekében, hogy új ötletekre és új cselekvési lehetőségek feltárására vegye rá az ügyfelet.
  7. Az ügyfél céljaival összhangban lévő látásmódokkal hozakodik elő és szorgalmazza ezeket, és, anélkül, hogy elköteleződne, ráveszi az ügyfelet, hogy vegye ezeket fontolóra.
  8. Segíti az ügyfelet abban, hogy „amit ma megtehet, azt ne halassza holnapra”, a coaching foglalkozás keretében azonnali támogatást nyújt ehhez.
  9. Bátorítja az ügyfelet, kihívások elé állítja, a saját határainak feszegetésére buzdítja, ugyanakkor kényelmes tanulási ütemet biztosít.

10. Tervezés és célkitűzés – Képes kialakítani és fenntartani a coaching célravezető tervét az ügyféllel.

  1. Az összegyűjtött információ tömörítésével olyan coaching tervet és fejlesztési célokat alakít ki az ügyféllel, aminek mentén foglalkozni lehet a problémákkal, valamint a tanulás és fejlődés fontosabb területeivel.
  2. Az általa létrehozott terv elérhető, mérhető, konkrét és céldátumokhoz köthető eredményeket tartalmaz.
  3. A tervet módosítja, amennyiben ezt a coaching folyamata vagy a helyzetben bekövetkező változások szükségessé teszik.
  4. Segíti az ügyfelet abba, hogy megtalálja és magáévá tegye a tanuláshoz szükséges különböző erőforrásokat (pl. könyvek, más szakemberek).
  5. Feltárja és célul tűzi ki a könnyen elérhető sikereket, amelyek fontosak az ügyfél számára.

11. A haladás mérése és a felelősség kérdése Képes hosszú távon figyelni az ügyfél számára fontos dolgokra és meghagyja az ügyfélnél a cselekvés felelősségét.

  1. Világosan kéri az ügyféltől olyan lépések megtételét, amelyek az általa megfogalmazott célok felé viszik.
  2. Figyelmét azzal is bizonyítja, hogy rákérdez azokra a cselekedetekre, amelyekre az ügyfél ígéretet tett a korábbi foglalkozás(ok) során.
  3. Elismerését fejezi ki az ügyfélnek azért, amit megtett, nem tett meg, tanult, vagy tudatosított magában az előző coaching foglalkozás(ok) óta.
  4. A foglalkozások során az ügyfél által nyújtott információ segítségével eredményesen készül fel, szervezi meg és tekinti át a foglalkozásokat.
  5. Ügyel arra, hogy az ügyfél ne veszítse el a fonalat a foglalkozások között, kövesse figyelemmel a coaching tervet és célokat, a közösen elfogadott cselekvési tervet és a későbbi foglalkozás(ok) témáit.
  6. A coaching tervre összpontosít, ugyanakkor nyitott a terv módosítására a coaching folyamatának tapasztalatai alapján.
  7. Oda és vissza tud mozogni a végső cél, amerre a ügyfél tart és az éppen megbeszéltek összefüggéseinek megteremtése között arra figyelve, merre kíván a ügyfél haladni.
  8. Megerősíti az ügyfél önfegyelmét, és felelősnek tekinti az ügyfelet azért, amit állítása szerint tenni kíván, a szándékozott cselekvés eredményeiért vagy az ezekkel kapcsolatos időkeretek konkrét megtervezéséért.
  9. Fejleszti az ügyfél képességét arra, hogy meghozza döntéseit, foglalkozzon az őt leginkább érintő problémákkal és fejlessze magát (visszajelzést kérjen, meghatározza a prioritásokat, és kialakítsa a tanulás ütemét, elgondolkozzon és tanuljon a tapasztalatokból).
  10. Előremutatóan szembesíti az ügyfelet azzal a ténnyel, hogy nem tett meg valamit, amiben megállapodtak.

Frissített kompetenciamodell: 2019. október

A. ALAPVETÉSEK

1. Etikusan viselkedik
Definíció: Érti és következetesen betartja a coaching etikai irányelveit és a coach-szakmai normákat.

  1. Becsületes és őszinte az ügyfelekkel, a coaching megrendelőivel (szponzorokkal) és az érdekelt felekkel (stakeholder).
  2. Figyelemmel van az ügyfél identitására, környezetére, tapasztalataira, értékeire és hiedelmeire.
  3. Megfelelő és tiszteletteljes nyelvezetet használ ügyfelekkel, a coaching megrendelőivel (szponzorokkal) és az érdekelt felekkel (stakeholder).
  4. Betartja az ICF Etikai kódexének előírásait és a benne megfogalmazott alapértékek szerint jár el.
  5. Az érdekelt felekkel (stakeholder) kötött szerződései értelmében ügyel a titoktartásra és betartja a vonatkozó törvényeket.
  6. Tartja a szakmai határokat a coaching, a tanácsadás, a pszichoterápia és más segítő szakmák között.
  7. Amennyiben szükséges, más segítő szakemberhez irányítja ügyfeleit.

2. Coaching szemléletben működik
Definíció: Nyitott, kíváncsi, rugalmas és ügyfélközpontú szemléletet fejleszt és tart fenn.

  1. Elismeri, hogy ügyfelei felelősek saját döntéseikért.
  2. Coachként a folyamatos tanulás és önfejlesztés mellett köteleződik el.
  3. Saját coachingjának fejlesztése érdekében folyamatosan reflektál magára és munkájára.
  4. Tudatosítja magában és figyelembe veszi a kontextus és kultúra önmagára és másokra gyakorolt hatását.
  5. Észleléseit és intuícióit ügyfelei hasznára fordítja.
  6. Érzelmei szabályozásának képességét fejleszti és karbantartja.
  7. Mentálisan és érzelmileg felkészül az ülésekre.
  8. Szükség esetén külső segítséget kér.

B. A KAPCSOLAT KÖZÖS ALAKÍTÁSA AZ ÜGYFÉLLEL

3. Megállapodásokat köt, és azokat megtartja
Definíció: Partnerségben az ügyféllel és más érdekelt felekkel (stakeholder) tiszta és egyértelmű megállapodásokat köt a coaching-kapcsolatra, -folyamatra, -célokra és -tervekre. A teljes folyamatra és az egyes ülésekre egyaránt szerződik.

  1. Tisztázza, hogy mi a coaching és mi nem, valamint felvázolja a folyamat lépéseit az ügyfélnek és az érdekelt feleknek (stakeholder).
  2. Megállapodik az ügyféllel és az érdekelt felekkel (stakeholder) abban, hogy mi tartozik bele a coaching kapcsolatba és mi nem, mit kínál a folyamat és mit nem, illetve kinek mi a felelőssége.
  3. Megállapodást köt a coaching kapcsolatra vonatkozó irányelvek és konkrét paraméterek tekintetében, úgy, mint logisztikai kérdések, árazás, időpontegyeztetés, ülések időkeretei, felmondás, titoktartás és mások bevonása.
  4. Partnerségben az ügyféllel és más érdekelt felekkel (stakeholder) átfogó coaching-tervre és -célokra szerződik.
  5. Partnerségben az ügyféllel döntenek arról, hogy tudnak-e együtt dolgozni.
  6. Partnerségben az ügyféllel meghatározzák vagy megerősítik, hogy mit szeretnének elérni az ülés során.
  7. Partnerségben az ügyféllel meghatározzák, hogy az ügyfél szerint mivel szükséges foglalkozniuk vagy mit kell tenniük azért, hogy elérjék azt, amit szándékukban áll elérni az ülés során.
  8. Partnerségben az ügyféllel meghatározzák, hogy mitől lesz az ügyfél számára sikeres a coaching-folyamat vagy -ülés (konkrét ismérvek), illetve visszaigazolják, megerősítik azokat.
  9. Partnerségben az ügyféllel kézben tartja az időkereteket és az ülés fókuszát.
  10. A coach a beszélgetést úgy folytatja az ügyféllel, hogy az folyamatosan az ügyfél által meghatározott cél felé haladjon, kivéve, ha az ügyfél mást jelez.
  11. Partnerségben az ügyféllel, méltó módon zárják le a coaching-kapcsolatot.

4. Elősegíti és fenntartja a bizalmat és biztonságot
Definíció: Partnerségben az ügyféllel biztonságos és támogató teret hoz létre, amiben az ügyfél szabadon megnyilvánulhat. Fenntartja a közös tiszteletet és bizalmat.

  1. Őszintén törekszik arra, hogy megértse az ügyfelet annak kontextusában, identitásával, környezetével, tapasztalataival, értékeivel és hiedelmeivel együtt.
  2. Tiszteletben tartja az ügyfél identitását, észleléseit, stílusát, nyelvezetét, és a coachingot az ügyfélhez igazítja.
  3. Elismeri és tiszteletben tartja az ügyfél egyedi képességeit, felismeréseit és munkáját a coaching folyamatban.
  4. Támogatást, empátiát és törődést mutat az ügyfél iránt.
  5. Támogatja, hogy az ügyfél kifejezze érzéseit, észleléseit, aggodalmait, hiedelmeit és javaslatait, valamint elismeri azokat.
  6. Nyitott és transzparens működésében megjelenik sebezhetősége, mellyel példát mutat és bizalmat épít.

5. Tudatosan van jelen
Definíció: Teljes tudatossággal van jelen az ügyfélleI nyitott, rugalmas, megtartó és magabiztos kapcsolódásban.

  1. Tartja a fókuszt, jó megfigyelő, empatikus, és reagál az ügyfélre.
  2. A coaching folyamat során fenntartja érdeklődését/„kíváncsiság”-át.
  3. Jól kezeli érzelmeit, hogy fenntartsa a jelenlétet az ügyféllel.
  4. Magabiztosan kezeli az ügyfél erős érzelmeit a coaching folyamatban.
  5. Magabiztosan dolgozik a nem-tudással.
  6. Teret teremt és hagy a csendnek, a megpihenésnek és a reflexiónak.

C. HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓ

6. Aktívan figyel/hallgat
Definíció: Egyaránt koncentrál arra, amit az ügyfél mond és nem mond ki, hogy teljesen megértse az ügyfél kommunikációját az ügyfél rendszereinek kontextusában, és hogy támogassa az ügyfél önkifejezését.

  1. Figyelembe veszi az ügyfél kontextusát, identitását, környezetét, tapasztalatait, értékeit és hitrendszerét, hogy elősegítse az ügyfél által kommunikáltak megértését.
  2. Reflektál az ügyfél kommunikációjára és/vagy összefoglalja azt, hogy biztosítsa az egyértelműséget és a megértést.
  3. Felismeri, ha az ügyfél kommunikációja mögött más is meghúzódik, és rákérdez arra.
  4. Észreveszi, elismeri és feltérképezi az ügyfél érzelmeit, energiaváltozásait, nonverbális jelzéseit és más viselkedésbeli megnyilvánulásait.
  5. Egységben érzékeli az ügyfél szavait, hangszínét és testbeszédét, hogy megértse a kommunikáltak teljes jelentését.
  6. Felismeri az ügyfél ismétlődő viselkedéseit és érzelmeit az ülések során, és így azonosítanak témákat és mintázatokat.

7. Előmozdítja a tudatosságot
Definíció: Előmozdítja az ügyfél tanulását, valamint, hogy az ügyfél új felismerésekre jusson. Ehhez olyan eszközöket és technikákat használ, mint például a hatásos/erőteljes kérdezéstechnika, csendtartás, metaforák és analógiák.

  1. Figyelembe veszi az ügyfél tapasztalatait, hogy a közös munka a lehető leghasznosabb legyen.
  2. Szelíden provokálja az ügyfelet, hogy az felismerésekre jusson és tudatosságra tegyen szert.
  3. Kérdéseket tesz fel az ügyfélről: gondolkodásmódjáról, értékeiről, szükségeiről, igényeiről, hiedelmeiről, stb.
  4. Olyan kérdéseket tesz fel, amelyek az ügyfelet segítik abban, hogy túllépjen az aktuális gondolati keretein.
  5. Meghívja az ügyfelet, hogy mondjon többet az „itt és most”-ban megtapasztaltakról.
  6. Észreveszi, mi működik a folyamatban, és azzal dolgozik, hogy előmozdítsa az ügyfél haladását.
  7. Reagál az ügyfél szükségleteire, és finomhangolja a coaching-folyamatot.
  8. Segíti az ügyfelet azoknak a tényezőknek a felismerésében, amelyek hatással vannak a jelen és jövőbeli viselkedési, gondolkodási és érzelmi mintázatokra.
  9. A továbblépéssel kapcsolatos ötletelésre hívja az ügyfelet, valamint annak feltárására, hogy mire kész és képes.
  10. Támogatja az ügyfelet a perspektívák/nézőpontok átkeretezésében.
  11. Úgy osztja meg megfigyeléseit, felismeréseit és érzéseit, hogy nem ragaszkodik hozzájuk, és ezek hatására az ügyfél új tanulásra/felismerésre juthat.

D. A TANULÁS ÉS A FEJLŐDÉS ELŐSEGÍTÉSE

8. Elősegíti/facilitálja az ügyfél fejlődését
Definíció: Partnerségben az ügyféllel cselekvéssé alakítja a tanulást és a felismeréseket. Odafigyel arra, hogy fejlődjön az ügyfél autonómiája/önrendelkezése a coaching-folyamatban.

  1. Azon dolgozik az ügyféllel, hogy integrálja az ügyfél világnézetébe/világképébe és viselkedésébe az új tudatosságot, felismeréseket és tanulásokat.
  2. Partnerségben az ügyféllel, célokat, tetteket és számonkérési/felelősségi lépéseket hoznak létre, amelyek integrálják és kiterjesztik az új tanulást.
  3. Elismeri és támogatja az ügyfél autonómiáját a célok, tettek és a számonkérési módszerek kialakításában.
  4. Támogatja az ügyfelet abban, hogy meghatározza, milyen várható eredmények és tanulások származhatnak a kitűzött lépésekből.
  5. Arra biztatja ügyfelét, hogy átgondolja az előtte álló utat, beleértve az erőforrásokat, támogatást és az esetleges akadályokat.
  6. Partnerségben az ügyféllel összefoglalják az üléseken és/vagy az ülések között történt felismeréseket és tanulást.
  7. Megünnepli az ügyfél fejlődését/haladását és sikereit.
  8. Ügyfelével partnerségben zárják le az ülést.