A 2011 Év Coacha választás díjátadójára az ICF Magyar Tagozatának Évnyitó Piknikén került sor, az Év Coacha díj győztese Kelló Éva, Iványosi-Szabó Zoltán pedig az Év Coacha Közönségdíját nyerte el. Gratulálunk! Éva esetleírása a 5. Zoltáné az 1. számú az alábbi, összes pályázat közül.

 

 

 

1. esetleírás 

Kliensem azzal keresett meg, hogy nem érzi jól magát a bőrében és ezen szeretne változtatni. Az első alkalommal igyekeztem információt gyűjteni és a rendszerelvű gondolkodást felhasználva meg találni azt a területet, amelyen a legkisebb változtatás a legnagyobb pozitív elmozdulást hozná életében. Közös gondolkodás után arra jutottunk, hogy számára a leginkább a munka területe az, amely a legnagyobb hatással lehetne egész életére. A munkahelyén nem voltak sikerélményei, bár egy vezető pénzintézetben jó beosztásban dolgozott. Pontos elképzelése arról, hogy mit is szeretne csinálni nem volt. Úgy érezte elakadt, és teljesen tanácstalannak érezte magát. Első feladatként azon foglalkozásokat gyűjtöttük össze, amelyeket szívesebben végzett volna jelenlegi munkájánál és úgy érezte affinitással is rendelkezik. Ezt egy ötletvihar módszerével végeztük el, a spektrum szélesítéséhez mások erőforrásait is bevontuk a gondolkozás folyamatába – ismerősei véleményét is kikérte arról, hogy őt milyen területen látnák sikeresnek. A feladat során az is kiderült, ügyfelem mennyire sokoldalú, körülbelül 40 foglalkozást sikerült ismerősök segítségével összegyűjtenünk. Ezt leszűkítettük egy körülbelül 20-as listára, amelyen már csak a számára is elérhető és szimpatikus foglalkozások szerepeltek. Közösen, illetve házi feladatként elvégeztük az abszolútumok és kritériumok gyakorlatot is, mellyel a számára a munkával kapcsolatos legfőbb kritériumokat kerestük, valamint hogy az milyen pozitívumot adhat számára. Ehhez a feladathoz ismét külső erőforrást vett igénybe, kikérdezte ismerőseit, akik az egyes területeket ismerték, hogy az egyes foglalkozások mivel járnak, és milyen kompetenciákat igényelnek. Mindezt egy mátrix segítségével áttekintettük, amellyel sikerült kitisztázni, és sorrendiséget felállítania arról, hogy milyen területen szeretne dolgozni. Amikor ezzel elkészültünk, 2-3 olyan foglalkozás maradt, amelyek hasonló változást hozhattak életében. Így hát hozzáláttunk a megvalósításához. Számba vette milyen erőforrásokra lehet szüksége és mi az, amivel már rendelkezik. Fontosnak tartottuk azt is megvizsgálni, milyen pénzügyi háttér, új képességek, kapcsolatok szükségesek az új áhított állás elnyeréséhez. A coaching ülések alatt rengeteget jegyzetelt, folyamatosan újabb ötletei támadtak. Az ülések alatt kidolgozott terveken még otthon is tovább dolgozott – még részletesebbé téve azokat. Természetesen a terv megvalósítás nélkül mit sem ért volna, ezért a megvalósítás szakában a nehézségeket, akadályokat gyakran átbeszéltük. A megvalósítást – azaz a feladatok végrehatását – részekre bontva kezdte végrehajtani. A találkozók az első időszakban kétheti rendszerességgel, majd az első öt alkalom után ritkábban történtek, illetve telefonon értekeztünk.

Eredmény: A közel egy éve elkezdett közös munka eredményét a következőképpen tudnám összefoglalni. Az elmúlt év során a mára már volt munkahelyén is felfigyeltek a teljesítményében beállt változásra. Az éves értékelés során kiemelkedő teljesítményét maximálisan elismerték. Magánéletében is történtek változások, újterepeken kezdett mozogni, új ismeretségeket szerzett, és emellett folyamatosan kereste a továbblépési lehetőségeket. Mivel a pénzintézetnél nem tudtak számára megfelelő pozíciót ajánlani, ezért máshol keresett állást. Nemrégiben sikeresen váltott, és kapott meg egy az eddigiekhez képest merőben eltérő állást. Ez az egy éve megalkotott mátrixban az a legtöbb pontot kapott állás volt. A kezdetekor kijelölt karriertéma megjelölése, helyesnek bizonyult, mert az élete virágzásnak indult. Barátai körében mindig ismert volt mélabússágra való hajlama, amely mostanra megváltozott, pozitívabb, és vidámabb személyiséggé vált. Számos új területen szerzett jártasságot, vált egyre nyitottabbá, és kötelezte el magát az életen át történő tanulásnak és fejlődésnek.

2. esetleírás

A következőkben ismertetett coaching folyamat azért különösen érdemes a bemutatásra, mert megmutatja, időnként milyen hihetetlenül egyszerű és gyors módon milyen súlyos vagy súlyossá válható problémákat lehet a coaching segítségével megoldani.

A húszas évei elején járó fiatalember kérte segítségemet. A beszélgetés során kiderült, hogy a fiatalember elismerésre méltóan tevékeny életet folytat: tanul, vállalkozik, egy szervezet vezetői feladatait látja el. Kemény időbeosztással, maximális leterheltség mellett él. Tevékenységeinek mindegyik formáját szereti, egyikről sem szeretne lemondani. Meg szeretne felelni minden feladatnak. A megfelelési vágy, a teljesítési szándék miatt inkább saját lelki-fizikai szükségleteit helyezi háttérbe. Ettől azonban mentálisan rosszul érzi magát, frusztrált. Jó ideje érzi, hogy testileg-szellemileg egyre fáradtabb, fásultabb. Hiányzik számára a lazítás, a kikapcsolódás. Ezekre azonban nincs ideje, a naptára mindig zsúfolásig tele van programokkal.

A beszélgetésből nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalember komoly lépéseket tett már a kiégés irányába.
Ezt követően a beszélgetés a következő gondolatmeneten haladt végig:
Mi lenne most számodra a legfontosabb, ami leginkább hiányzik ahhoz, hogy ismét jól érezd magad – a kikapcsolódás, lazítás.

Mi jelentene számodra kikapcsolódást, lazítást? – sport, barátok, laza „semmittevés”: mozi, olvasás
Mennyi időt szeretnél szánni kikapcsolódásra, ha tehetnéd? – Heti 3 alkalommal, kb. 2-2 órát.
Milyen napokon szeretnél most a kikapcsolódásra időt szánni? – Hétfő, szerda, péntek
Hány órakor szeretnél ezeken a napokon szabad sávot magadnak? – Általában este 6 és 8 között.
Szoktak fontos programjaid, elfoglaltságaid lenni? – Igen
Mit csinálsz, hogy ezeket észbe tudd tartani, hogy ne mulaszd el őket? – Elektronikusan rögzítem őket, hogy más se szervezzen a már foglalt időpontra számomra programot.
Ezek szerint a számítógéped az a hely, ahova a fontos dolgok időpontját, adatait rögzíted? – Igen.
Mit mondtál, mi most számodra a legfontosabb, hogy ismét jól érezd magad? – a kikapcsolódás, lazítás.
Mit mondtál, hova szoktad a számodra fontos programokat rögzíteni? – A gépembe.
Akkor most mit tudsz tenni…? – Rájött.
Megállapodtunk, hogy 1 hónapra előre lefoglalja a „szabad sávjait”, amit lazításra, sportra, kikapcsolódásra szán és ezt a továbbiakban is előre megteszi.
A coaching beszélgetés másfél óráig tartott.
A találkozó napjának délutánján e-mailben rákérdeztem, hogy megcsinálta-e az elektronikus naptárbejegyzéseket. Az utána következő hónapokban még 2-3 alkalommal szóban rákérdeztem, amikor valamilyen programon találkoztunk.

A megoldásra az ötletet az adta, hogy a naptárát említette, amit pontosan vezet, és ami nélkül nem tudná szervezni az életét. Mindössze össze kellett kötni ezt a kikapcsolódás utáni vággyal; hogy a pihenőidőt tudatosan építse bele napi programjába. Az, hogy ezt felismerte és tudatosította saját maga számára elég volt, hogy vissza tudjon fordulni a kiégéshez vezető útról.

3. esetleírás

Nagy élmény volt számomra ez a coaching folyamat, mert az ügyfél hónapokkal a folyamatot követően is újabb és újabb sikerélményéről számolt be, amelyeket a coachingnak tulajdonít. 

A munkát úgy kezdtük, hogy önbizalom erősítésre van szüksége. Ahogy ő fogalmazott, „mutatnia kell az irányt” a pozíciójában, de „nem érzi magát biztonságban”, amit tudáshiányra, tapasztalathiányra vezetett vissza. A folyamattól azt várta, hogy újra „elhiggye, hogy amit csinál, az jó”. 

Szerencsés helyzetben voltunk abból a szempontból, hogy rendszeresen országos szintű megbeszéléseken kellett részt vennie, így folyamatosan motivált volt a fejlődésben. 

Feltártuk, mi zajlik benne magabiztosságával kapcsolatban. Érzéskártyák segítségével azonosította, mit érez most és mit szeretne. Jelenlegi helyzetét is pozitívan írta le: „összeszedett, kíváncsi”, amilyen szeretett volna lenni: „nyugodt, kiegyensúlyozott és higgadt”. Korábbi pozícióiban átélte már a magabiztosságot, sikert. Felidéztük ezeket a helyzeteket, azonosítottuk, mi működött akkor jól, mit tud ezekből áthozni. Általában fontos számára a magabiztossághoz a tudás, a téma ismerete, a nyugodtság, a felkészültség és az odaillő öltözködés. Ahogy haladt az idő, ezekre tudatosan odafigyelt, egyre erősebb lett. Végül ezeknek a tényezőknek tökéletesen megfelelt, mégis az önbizalmát 6-7-esre értékelte 10-es skálán. Még mindig hiányzott számára valami. „Nem hiszem el, hogy meg tudom csinálni” – így fogalmazott. Ekkor éreztem azt, hogy a személyéből fakadó dologgal nézünk szembe. Arra jutottunk, összeszedjük a fontos értékeit. Ezekből kiemeltük azokat, amelyekre jelenlegi munkahelyzeteiben támaszkodhat. A tudás és a nyugalom voltak azok, amelyekre korábbi és jelenlegi munkahelyén is támaszkodni tudott. Megjelent egy új érték, amely nagyon fontos számára, munkájában is támaszkodhatna rá, másokban és magában is értékeli, mégis mostanában hiányolja önmagából. Ez a bátorság. Alapvetően bátornak tartotta magát. Úgy fogalmazott, „Nem riadok vissza helyzetektől, ez az önelfogadásból fakad.”. Ahogy tudatosította ezeket, elkezdett azon dolgozni, hogy bátorságát visszakapja. Ez rögtön ráirányította a figyelmét arra, hogy mi hiányzik igazán ahhoz, hogy bátor tudjon lenni. Konfliktuskezelésével nem volt elégedett – a konfliktusok kezeléséhez volt szüksége bátorságra. Így jutottunk el az önbizalom kérdéskörétől a konfliktuskezelésig.

Először hitében erősítettük meg egy személyiségteszt segítségével, amely szubjektív elemek nélkül adott visszajelzést azon tulajdonságairól, amelyekre bátorsága megerősítésekor támaszkodhatott. Többségében melankolikus személyiség, akinek vannak kolerikus tulajdonságai, amelyek erősen hozzátartoznak személyiségéhez, ezekre tud építeni. Külön kiemelte azokat a tulajdonságokat, amelyeket a konfliktusok kezelésénél latba tud vetni. Ilyen tulajdonságokról volt szó: észreveszi a gondokat, találékony, áthidalja a nézeteltéréseket, átlátja a teljes képet, gyakorlatias. Többféle módszert is talált, amelyek megerősítik benne ezen tulajdonságokat: például biciklizés közben fókuszál rájuk, noteszában rendszeresen elolvassa őket vagy rendszeresen ismétlődő figyelmeztető bejegyzések emlékeztetik elektronikus naptárjában. Ezt követően Thomas-Kilman teszt segítségével elemeztük ki konfliktuskezelési technikáit, illetve azokat a helyzet típusokat, amelyekben leginkább szüksége volt támogatásra. Begyakoroltuk a helyzetekhez leginkább illő konfliktuskezelési módokat. Az üléseket követően bőven teremtődött lehetősége az új eszközök életben való használatára. A folyamat lezárásakor ezt írta a coaching összefoglalónkba: „Ma már nem csak kezelem, hanem bátran fel is vállalom a konfliktusokat úgy, hogy azok megoldása elégedettséggel tölt el. Igazi sikernek azt nevezem, hogy pozitív visszajelzést kapok olyan  kollégáktól, akik nem tudják hogy coaching-on vettem részt, így látják a pozitív változást.”. 

A folyamat lezárása óta beválasztották a cég éves Talent programjába is. 

4. esetleírás 

Nagyon távol áll tőlem a pályázatírás, főleg akkor, ha saját magamat kell „eladnom”. Éppen ezért, amikor először találkoztam az ICF felhívásával, akkor még tudatos döntést sem hoztam, azonnal lezártam magamban egy nemmel a dolgot. Aztán egy nap, amikor több különböző fórumon találkoztam szembe a felhívással, úgy gondoltam, hogy ez egy remek alkalom arra, hogy végig gondoljam az idei folyamataimat és akár egy felismeréssel is gazdagodjak. Miután számba vettem az eseteimet a legnagyobb fejtöréssel és egyben tanulással járót választottam. 

Ügyfelem 50-es éveiben jár, aki a multik világában próbál most bizonyítani. Korábban magyar tulajdonban lévő kisvállalkozásban volt vezető. Amikor (magánúton) megkeresett, akkor a fő célkitűzése az volt, hogy a három hónapos próbaidőt jó értékeléssel zárja. 

Vele kapcsolatosan egy kettőség rajzolódott ki: egyfelől elveszett és riadt volt, aki mások segítő odafordulását várta, másfelől pedig határozott volt, aki mentori szerepet felvállalva segít. Ez a kettőség a mi folyamatunkban is megjelent, tőlem várta a segítséget, de egy időben „anyaként” próbált gondoskodni rólam.Óriási bizonyítási kényszer volt benne, akinek egy ismeretlen talajon kell bizonyítani a gyerekeivel egyidős kollégák között. (ehhez a korosztályhoz tartozó coachot választ magának – mostani felismerés). 

A fő célt elértük, de ez volt a „mellékes”. A fő cél érdekében dolgoztunk a hatékonyság javításán:szabályokat vezetett be (például egy „blokkolási szabályt”a percenként őt „elárasztó” elektronikus információk kezelésére), valamint olyan felismerésekig jutott el, hogy mi lehet a szabályok betartására veszélyes,sarokszámokat bontotta le napi feladatok szintjére; dolgoztunk a tudatos kapcsolatépítésen, az egyenrangúság kérdésén is és a personal brandingjén. 

Így leírva ez egy sikertörténet, amikor is az ügyfelemet elkísérem az útján, aminek a végén azt az elismerést kapja, amit célként tűzött ki. Azonban ez a folyamat nem volt egy sétagalopp. Az elvárást illetően is kettősség jelent meg: egyfelől coachingot vett, de tanácsadást is akart.Az első négy ülés számomra egy valódi harc volt, azért, hogy coachként működhessek. „Szeretném hallani, hogy te mit tennél…”; „Azért fizetek, hogy a lehető legjobban gondoskodj rólam”; „Nincs idő, hogy a coaching módszerével dolgozzunk” csak, hogy néhányat idézzek az ügyfél szavaiból (aki maga is coach). Szóval minden ülés első 15 perce arra ment el, hogy tisztáztuk, hogy ez coaching és nem tanácsadás (itt mindig visszaidéztem a szerződéskötésünket, hogy én mulasztottam-e el valamit, de megállapítottam, hogy nem), a 3. és 4. alkalommal felajánlottam, hogy hagyjuk abba, mert nem ez a megfelelő támogatás számára, de ő határozottan állította, hogy folytatni akarja. Különböző fórumokon kerestem a választ, hogy miért is zajlik ez a folyamat, mígnem egy co-coaching kapcsán ébredtem rá, hogy a fő kérdés számára a határok tartása az ő újszerepében (menedzser/titkárnő/mindenki segítője). Ezt a problémáját vetítette ki rám (coach/tanácsadó). Azáltal, hogy ez a jelenség tudatosult bennem, és megjelenítettem számára, onnantól nem küzdelem, hanem egy felszabadult munka folyt az üléseinken. 

Hogy mi volt a tanulásom: egyrészt fontos meglátni, hogy mi vagyok én a folyamatban és mi az ügyfél, és hogy ehhez különböző támogató lehetőségek egyike/valamelyike/mindegyike segíthet hozzá; megerősödött bennem a coaching folyamatba vetett hit, hiszen az áttörő megoldás az elvárt tanácsadás nélkül is létrejött.

5. esetleírás

Az alábbiakban ismertetett eset azért volt számomra megtisztelő kihívás, mert képzett coach társam kért fel, hogy támogassam őt. Nem csalódtam benne, nagyon értékes tapasztalattal gazdagodtam a folyamat során. 

Módszertan: A coaching folyamatban különösen nagy hangsúlyt fektettem az értő hallgatásra, a hallottak értelmező összefoglalására és a kérdezéstechnikára. Törekedtem arra, hogy minél konkrétabbak legyünk (leírt önéletrajzon, írásos szakmai önképen, konkrét szituáción dolgozzunk). Folyamatosan éltem az írásos házi feladat lehetőségével és – mivel partnerem is képzett coach – kifejezetten igényeltem visszajelzéseit és támaszkodtam azokra. 

A kiindulópont: Az alapvető helyzet, amivel kollégám megkeresett az volt, hogy nem találja helyét coachként az őt – abban az időszakban – körülvevő coach világban. Igyekezett környezetének megfelelni, ugyanakkor úgy érezte, az ő megközelítésmódja alapvetően nem találkozik azzal. Voltak elképzelései ennek okairól, élethelyzete miatt azonban nem érzett elegendő belső erőt, hogy egyedül keressen megoldást. 

A folyamat 1. szakasza: A beszélgetések kezdetben annak feltárására irányultak, hogy valójában milyennek látja az őt körülvevő coach világot, milyen okok miatt érzi távol magától, mik azok a konkrét személyes tapasztalatok, melyek alátámasztják véleményét. Átkeretezéssel, fordított érveléssel megpróbáltuk feltárni ennek a környezetnek a pozitív értelmezési lehetőségeit. Megtalálni vannak-e mégis kapcsolódási pontok. Mit tett, mit lehetne tennie ezek megtalálása érdekében. 

Ez az út nem bizonyult eredményesnek. Visszajelzést kérve partnerem elmondta, nem érzi jól magát a helyzetben. Úgy érzi, előzetes elképzelést alakítottam ki róla. Értékes és tanulságos visszajelzés volt. Rávilágított: úgy kell tudnom a helyzetről, a folyamatról elképzeléssel rendelkeznem, hogy a másik fél ne érezhesse ezt rá irányuló elképzelésnek, értékelésnek. Ő a támogatást kell, hogy megtapasztalja. Váltottam.

A folyamat 2. szakasza: Mivel coach társam korábban szívesen írt tanulmányokat, cikkeket, házi feladatként kapta, hogy írásban fogalmazza meg mi az ő személyes megközelítése, felfogása a coachingról, mi az ő személyes szakmai muníciója, háttere ehhez.

A megfogalmazottakból nem vált egyértelművé, mi valóban az a más, az a saját, egyedi felfogás, mi az ő egyéni szakmai portfoliója, amitől ő másnak érzi magát. Ennek felismertetésére szerepjátékot alkalmaztam. Megkértem őt játssza el egy HR vezető szerepét, én pedig játszom egy coachét, aki bemutatja önmagát. A kérdéseinek arra kellett irányulniuk, hogy kiderítse, miben vagyok én más, mint a többi coach, mi az én saját szakmai portfolióm. Válaszként én kizárólag az általa leírtakból dolgoztam. A szituációjáték végén arra a kérdésre, milyennek találta a válaszaimat, azt válaszolta, hogy jellemzően általánosnak. Szembesítettem azzal, hogy kizárólag az általa írottakat használtam válaszként. Ekkor szerepet cseréltünk és ő lehetett abban a helyzetben, hogy bemutathatja önmagát. Ez a szerepjáték két tanulsággal zárult: egyrészt, hogy teljes mértékben sem fejben, sem verbálisan nincs összeállva a szakmai önkép, és valójában ez lehet a valódi gyökere annak a problémának, hogy nem találja helyét a coach világban, másrészt komfort zónán kívüli volt számára a szituáció, hogy bemutassa önmagát, szakmai hátterét. E kettő természetesen össze is függött egymással.

A folyamat 3. szakasza: Ezen a két vonalon kezdtünk tovább dolgozni: Coach társam számára is felismertté és elfogadottá vált, hogy tovább kell tudatosítania és pontosítania szakmai önképét. Ezért házi feladatként kapta ismét a szakmai sajátosságainak írásban történő megfogalmazását. Az újabb leírás lényegesen specifikusabb lett, megjelentek azok az egyedi szakmai háttérelemek, amelyek az ő megközelítését meghatározzák és jellemezhetik. Mivel az egyes elemek újbóli átbeszélésekor felbukkantak további pontosításra, átgondolásra érdemes részletek, partneremnek házi feladatként írásban ismét meg kellett fogalmaznia szakmai önképét. A házi feladatok és azok átbeszélése során az őt jellemző szakmai sajátosságok letisztulttá, konkréttá, pontossá váltak. 

A házi feladatok átbeszélésével párhuzamosan a szituációs játékokat is folytattuk. A szerepjátékok ismétlése eredményeként a sajátos szakmai jellemzők verbális megfogalmazása, „elevator speach”-ként ismertetése is egyre gördülékenyebb, hitelesebb volt. Coach társam megtalálta önmagát. Visszajelzése szerint „peace and relax” jellemezte érzéseit. 

A folyamat 4. szakasza: Nyilvánvalóvá vált ugyanakkor, hogy a szerepjátéknak van egy mozzanata, ami továbbra is partnerem komfortzónáján kívül esik: amikor korábbi szakmai karrierjéről kellett beszélnie. További feltárás eredményeként kiderült azért, mert úgy érezte korábbi karrierútjából nem következett jelenlegi coach tevékenysége. A kettő számára széttartott. Ekkor ismét az átkeretezést alkalmaztuk: coach társam azt kapta feladatként, hogy vizsgálja meg addigi szakmai életútja elemeit és keressen azokban minél több olyan tapasztalatot, ismeretet, amelyek coach tevékenységéhez felhasználhatók, ahhoz hozzájárulnak, egyedivé teszik és gazdagítják azt. Minden karrierállomásnál voltak ilyenek. Szerepjátékokban rögzítettük ezeket is. 

A folyamat 5. szakasza: lezárás, ünneplés. A folyamat végére rendelkeztünk egy letisztult, pontos írásos szakmai anyaggal, ami – ott és akkor – hűen tükrözte coach társam – ott és akkori – szakmai identitását. Komfort zónán belülre került, átélt és hiteles volt ennek a szakmai identitásnak a szóbeli kommunikálása. Átértékelődött az eddigi karrierút képviselhetősége a coach tevékenység vonatkozásában. 

Lezárásként átnéztük a folyamatot, amelyet végig jártunk, kölcsönösen visszajelzést adtunk másikunk folyamatban való részvételéről, örültünk az eredménynek, a megtalált szakmai hangnak, helynek és önbizalomnak. A társam önmagával is rendben volt ahhoz, hogy másokat támogasson. 

6. esetleírás 

Ügyfelem kommunikációs problémával érkezett a folyamatba. Három alkalommal elemeztük a helyzetet és arra jutott, hogy a kommunikációs aktivitás hiánya a motiválatlanság tünete. Ekkor azt találtam leghatékonyabbnak, ha megismertetem az ügyfelet a belső motiváció természetével. Odaadtam egy összefoglalót Daniel H. Pink Motiváció 3.0. könyvéről. Külső szemlélőként látszólag a belső motiváció összes feltétele rendben volt. Kiemelt középvezető, akinek magas a szabadságfoka, sok beosztottja van, megválaszthatja munkamódszereit és a csapatát. Meghatározott célokért dolgoznak, amelyeket a csapattal közösen határoznak meg. Kiválóan, szorgalmasan végzik munkájukat. A tünetek mégis azt mutatták, lehetne növelni a belső motiváltságot. Ezért nekiláttunk az önállóság, szakmai kiválóság és céltudatosság kivesézésének. Amit addig megtudtam a coachee-ról, az alapján azt gondoltam, hogy önállóan dolgozhat, magas szakmai színvonalon, elkötelezetten, sok energiát beletéve munkájába. Így rögtön a célokkal kezdtem. Mi a célja munkájának? Mit eredményez a munkája? Mihez járul hozzá a csapata és ő a tevékenységeikkel?  Hogy miért csinálja a munkáját, a válaszok között megjelentek az alapvető motívumok, az egzisztenciális szükségletek, de megjelentek a személyes erősségek, mint például szeret számokkal foglalkozni. A munkája fő célja különböző előírásoknak való megfelelés, jelentések határidőre történő elkészítése. Amikor azt kérdeztem, hogy milyen céllal lenne elégedett, rögtön rávágta, hogy olyannal, ahol az üzletmenetre is van ráhatása. Ezt ma ritkán tudja megélni. Amikor jelenlegi pozíciójába lépett, akkor is ez a törekvés motiválta. Korábbi pozíciójában még kevésbé tudott ráhatást gyakorolni a vállalat működésére. Ez a célja megjelent más aspektusokban is. Például, amikor az értékrendjét vizsgáltuk, szintén megjelent, hogy szívesen lenne a maga ura, szívesen foglalkozna egy olyan üzlet működtetésével, amit sikerre tud vinni, sikeresen tud működtetni. 

Korábban a coachee esetében adott volt a pozitív környezet a belsőleg motivált állapothoz. Képességei és készségei ki tudtak teljesedni munkahelyén. A kihívást az inspiráló cél adta. Idővel ez a cél megfakult, nem kellett érte küzdenie, a gyakorlat és a rutin könnyen elérhetővé tette. Új kihívásra volt szüksége. Ráadásul olyanra, amelynek nagyobb hasznosságot tulajdonított. Ahhoz, hogy jobban rálásson arra, milyen kihívásra vágyik, milyen irányba mozduljon el, végig vettük fizikai, érzelmi, lelki és szellemi igényeit. Egyértelművé vált, hogy a munkahelyen elsősorban a szellemi szükségleteit tudja megélni. Számára a munkahely két nagyon fontos szükségletet elégített ki: egyrészt megteremtette azt a biztos anyagi hátteret, amely számára lehetőséget teremtett arra, hogy a magánéletében megvalósíthassa a számára fontos dolgokat; másrészt kibontakoztathatta képességei jó részét, kihívásokat állított szellemi téren számára. A fizikai, érzelmi és lelki jólétéről a szabadidejében tud gondoskodni. Ezek a coachee számára annyira fontosak, hogy a legfőbb tanulság az volt, hogy ha változtat jelenlegi helyzetén, azt úgy tegye, hogy elég szabadideje maradjon a családjára, barátaira és a sportra, mint hobbijára. Ez egy olyan abszolútum, aminek teljesülnie kell. Az ő esetében fókuszban volt az összes személyes szükséglete, tudatában volt ezeknek. Azon dolgozott, hogy ideje is legyen a számára fontos dolgokra.