Ezt az eseményt két alkalommal rendezzük meg, nem egymásra épülő workshopok. Az alkalmakra 10-10 főben maximáltuk a résztvevők számát, arra kérünk, hogy csak az egyikre jelentkezz!

Kedves Coach Kollégáink, kedves Tagjaink!

Szívesen gondolunk arra, hogy kapcsolódjunk egymáshoz!
Részben azért, mert jó hallani egymásról. Részben pedig azért, hogy dolgozzunk magunkon, erősítsük magunkat közös tanulással, és így minél jobban tudjunk másokat is támogatni ebben a nehéz helyzetben.

A közös tanuláshoz ajánlunk nektek egy egyszerre öröktől való és friss, fontos témát és egy jófajta önreflexiós módot.

Egy önreflexiós csoportot, ahol a téma az együttérző cselekvés.

Az együttérzést mi most itt nem egy érzelemként, hanem inkább egy cselekvési modusként közelítjük. Minél inkább ebben az állapotban vagyunk, annál inkább egybeolvadunk a környezetünkkel, és egyre nyitottabb, tágabb, stabilabb tudatállapotba kerülve cselekszünk. Ennek az állapotnak jellemzői lehetnek:

Azt gondoljuk, hogy coachként való igazi működésünk egyik erős alapja valójában ez az együttérző cselekvés.
A fórumon ehhez a működési módunkhoz kerülhetünk közelebb.
Arra szeretnénk szerződni veletek két órában, hogy coaching csoportként dolgozzunk.

A csoportot ketten vezetjük.
A csoportmunkában cselekvésorientáltan, vagyis pszichodramatikusan dolgozunk, egymás jó segédénjei lesztek!
Ami egy extra ajánlat, hogy a coaching munka megfelelő pontján, találkozhattok egy „tanítást ajánló segédénnel”, aki azzal a szándékkal lesz jelen, hogy a játék során a főszereplő részére az együttérző cselekvést kibontakoztató ott-és-akkor alkalmazható konkrét gondolati, átkeretezési ajánlásokat tegyen. Az ajánlások buddhista szemléleten alapulnak.
A főszereplő természetesen eldöntheti, hogyan használja az ajánlást.
Az eddigi hasonló csoportmunkáinkban értékes hasznokat hozott ez a fajta direkt beavatkozás. Úgy, hogy a tartalom mellett fontos volt a mód, a coach munka minősége is.
A csoport időnkben lesz lehetőség beszélgetni az együttérző cselekvésről mint kompetenciáról és a módszertanunkról is.

Szabó Gabi MCC
Ami mozgat: Nápoly és környéke :), és persze a csoportok, csapatok, vezetők
Amire építek: spontaneitás-kreativitás és stabil alapok
Tanulásom aktuálisan: az idő, a kor, az életszakasz, a kapcsolatok dinamikája
Személyes történetem: drogambulancia, szervezetfejlesztés, pszichodráma, coaching, Waston Coach Iskola és a klassz családom!
Amit fejlesztettem: a pszichodráma és coaching házasságát

Schieszler Tamás PCC
Ami mozgat: Építsünk emberközeli szervezeteket a tudatosságunk és együttérzésünk kibontakoztatásával.
Amire építek: Őszinte kíváncsiság, érteni-szeretném hozzáállás, erős rendszergondolkodás és absztrakció, stratégia szemlélet, személyes tudatosság emelésének képessége.
Tanulásom aktuálisan: cselekvő együttérzés mint a világhoz kapcsolódási képességünk alapkompetenciája.
Személyes történetem: rendszerek megértése és részvétel fejlesztésükben. Amit fejlesztettem: Először nagy IT rendszereket, majd szervezeteket, most elsősorban emberek tudatosságát tágító belső és társas dinamikákat.

Az ICF Kompetenciafórumon való részvételért 2 CCE (Continuing Coaching Education) pont jár.
Zárt rendezvény, csak ICF Magyar Tagozata tagoknak. A részvétel ingyenes. A résztvevők számát 10 főben maximalizáljuk.

Időpont: 2020. május 27. (szerda) 16.00–18.00
Helyszín: Online tér, Zoom

A linket csak a regisztrálók kapják majd meg az esemény napján!

Ha regisztráció után közbejön valamiés mégsem tudsz részt venni az eseményen, kérünk jelezd, hogy a helyed átadhassuk másnak!

A második workshop nem folytatás, hanem „ismétlés”.