Az International Coach Federation, az ICF hazai tagozata ismét egy olyan szakmai napot szervez, ahol teret ad a HR szakemberek, szervezeti vezetők és a coachok eszmecseréjének, bemutatva a legfrissebb kutatásokat, keretet adva mind a gyakorlati tapasztalatok megvitatásának, mind a tudásátadásnak.

 

Ezúttal szervezeti példákon keresztül kutatjuk, tanuljuk, hogyan működik a vezető, a HR szakember és a coach együttműködése. Hallhatunk példákat az építkezésre, az akadályok leküzdésére és a csapatszellem fenntartására.

 

Létezik olyan munkahelyi csoport, ahová jó tartozni!

 

Simon Sinek szerint érdemes a szervezeti kultúrát egymásnak építeni: „Nem az a nagy lehetőség, hogy felfedezzük a tökéletes vállalatot magunknak, hanem, hogy felépítsük a tökéletes vállalatot egymásnak!” 

 

Csak hoznunk kell egy döntést, és vállalni a saját részünket.

 

Ha vezető vagyok, erős részt vállalhatok. Kihirdethetem a csapatom felé azokat az emberi értékeket,
célokat, amire hívom őket. Kezdeményezhetek, megteremthetem a lehetőségét, hogy együtt
alakítsuk magunkat, teret adhatok annak, hogy az együttműködésünkön együtt dolgozzunk.
Kitartóan, bátran, cselekvően.

 

Ha HR szakember vagyok, sok lehetőségem van. Szakmám szerint léphetek előre, és hívhatom
magammal a vezetőket, kollégákat. Megismertethetem őket lehetőségekkel, erősíthetem a csapat

építésének fontosságát, értékét. Támogatóan, együttműködően, professzionálisan.

 

Ha coach vagyok, nagy örömmel lépek a csapat mellé. Tisztelem és elfogadom a csapat célját,
akarását, ritmusát. Abban támogatom őket, ahol tartanak, és amire szükségük van. Kutatom és
elismerem az erőforrásaikat, segítem a következő lépésük, fejezetük létrejöttét. Elkötelezetten,
megbízhatóan, szakmaian.

Ha mindezek a „részek” találkoznak, abból óriási csoporterők és közösségi élmények keletkeznek.

 

A 2019-es HR Brand(em) konferencia célja, hogy rátekintsünk:

 

[[{“fid”:”2141″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”height: 990px; width: 700px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]

[[{“fid”:”2142″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”height: 703px; width: 700px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]

 

Főtámogatóink:

[[{“fid”:”2148″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”height: 96px; width: 340px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]   [[{“fid”:”2149″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”height: 85px; width: 340px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]


Támogatóink:

[[{“fid”:”2150″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”height: 161px; width: 165px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]   [[{“fid”:”2152″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”height: 165px; width: 165px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]   [[{“fid”:”2156″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”font-size: 14px; height: 102px; width: 165px;”,”class”:”media-element file-default”}}]] [[{“fid”:”2159″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”font-size: 14px; height: 165px; width: 165px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]

 

 
[[{“fid”:”2160″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”height: 41px; width: 165px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]    [[{“fid”:”2161″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”height: 49px; width: 165px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]  [[{“fid”:”2163″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”height: 21px; width: 165px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]

Médiapartnereink:

[[{“fid”:”2164″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”font-size: 14px; height: 124px; width: 165px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]  [[{“fid”:”2165″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”font-size: 14px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]


A konferenciát támogató coachképzők:

[[{“fid”:”2166″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”height: 61px; width: 220px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]  [[{“fid”:”2168″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”height: 45px; width: 220px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]  [[{“fid”:”2169″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”height: 61px; width: 220px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]

[[{“fid”:”2170″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”height: 220px; width: 220px;”,”class”:”media-element file-default”}}]] [[{“fid”:”2171″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“class”:”media-element file-default”}}]][[{“fid”:”2172″,”view_mode”:”default”,”fields”:{“format”:”default”,”field_file_image_alt_text[und][0][value]”:””,”field_file_image_title_text[und][0][value]”:””},”type”:”media”,”attributes”:{“style”:”font-size: 14px; height: 220px; width: 220px;”,”class”:”media-element file-default”}}]]

 

 

 

Helyszín: Magyar Telekom Nyrt. Székház (Budapest, Könyves Kálmán Körút 34-36., 1097)

Időpont: 2019. március 27. 9.00–17.00

 

Részvételi díjak:

 

Jegy típusa Normál ár Early bird ár
ICF-tag 28 000 Ft 21 000 Ft

ICF-tag vállalati meghívottal

14 000 Ft 10 500 Ft

Vállalati résztvevő

48 000 Ft 36 000 Ft

Vállalati résztvevő ICF-tag meghívására

40 000 Ft 30 000 Ft

MCSZ-tagok

42 000 Ft 31 500 Ft

Coach (nem ICF-tag) 

45 000 Ft 33 750 Ft

Coach (nem ICF-tag) vállalati meghívottal

34 000 Ft
 

25 500 Ft

A részvételi díjak bruttóban értendők (0% áfa)

 

A Early bird akció február 22-ig tart!