A korábbi évek gyakorlatát folytatva a Business Coach Kft. együttműködő partnereivel ismételten nagyszabású kutatást indított a magyar coaching piac aktuális helyzetének feltérképezésére. A kutatás célja, hogy felmérje a coaching elterjedtségét, az alkalmazás módjait, feltételeit és körülményeit, ezáltal hozzájáruljon ahhoz, hogy a hazai vezetők és HR szakemberek jobban megismerhessék a coachingban rejlő lehetőségeket, és minél hatékonyabban alkalmazhassák ezt az eszközt. A résztvevők megtudhatják milyen szempontok alapján választanak a coacheek, milyen témákra szeretnének coaching támogatást igénybe venni, milyen a hozzáállásuk a team/csoportcoachinghoz, és megtudhatjuk az árazással kapcsolatos statisztikákat is.

Komócsin Laura PCC
Az ICF Magyar Tagozatának alapító-elnöke.
Kollegájával, Benedek Nikolettával közösen alkották meg az első magyar coaching modellt, a DIADAL-t. Számos nagyvállalat felsővezetőit coacholta sikerrel, mint például a PEPSI, SPAR, Ericsson, Magyar Telekom, MOL, Telenor, EGIS, Sanofi stb.
4 magyar és 2 angol nyelvű könyve jelent meg.
A Haszon Magazin 25 legfontosabb magyar nő listájára választotta 2010-ben.
2014-ben elindított egy globális self coaching CSR programot, aminek keretében már 21 nyelvre lefordították az eszköztárat.
2017-től az ICF Advisory board tagjaként támogatja a szervezetet.

Az ICF Coachklubon való részvételért 2 CCE (Continuing Coaching Education) pont jár.
Nyitott rendezvény, nemcsak ICF tagoknak. A rendezvényen való részvétel ingyenes.


Időpont: 2020. október 8. (csütörtök) 17:3019:30
Helyszín: online tér/Zoom meeting (linket csak a regisztrálók kapják majd meg az esemény napján!)