Fiatal koromban élsportolóként – profi kézilabdázó voltam – egy neves edzőm azzal az instrukcióval próbált motiválni, hogy a döntéseimet a pályán ne ösztönösen, hanem tudatosan hozzam meg.

Azt a tanácsot adta, hogy mindig úgy helyezkedjek a játék folyamán, hogy ha hozzám kerül a labda, legalább 3, de inkább 4 megoldásom legyen arra, hogy mit is csinálok labdával a kézben, hogy az a csapat szempontjából a lehető leghatékonyabb legyen. De soha nem ez volt a nehéz feladat. Hiszen labda nélkül jól helyezkedni egyszerű volt, elegendő idő és információ állt rendelkezésre ahhoz, hogy oda lépjek, fussak, álljak, ahol a legjobbnak ítéltem meg. Nem voltam döntési kényszerhelyzetben sem. Ahogy azonban a labdát nekem passzolta egy csapattársam, századmásodpercek alatt kellett választanom a lehetőségek közül. Edzőm erre célzott, hogy ez a döntés soha ne legyen ösztönös, mindig tudatos.

Aki látott már kézilabda meccset, vagy más, labdás csapatjátékot, biztosan mosolyog most és felteszi azt a kérdést, ki volt az a neves edző, aki tudatos döntést várt el, mindezt egy pillanat műveként. Akkor huszonévesen én sem értettem teljesen, de biztos, ami biztos, edzettem, edzettem, edzettem.
 

Az élet úgy hozta, hogy az élsportból egy újabb pörgős, döntésekkel teli világba kerültem, a kereskedelembe. Áruházvezetőként nap mint nap ismét döntések százait hoztam meg. Ha nem is álltam mindig stratégiailag fontos választások előtt, amiket pillanatok alatt kellett meglépnem, úgy véltem, újra ösztönösen döntök, gyorsan, határozottan, de nem mérlegelek minden eshetőséget. Visszacsengtek régi edzőm szavai. Elbizonytalanodtam, biztos, hogy jó úton járok?
 

Több év vezetői tapasztalattal a hátam mögött újra, már, mint coachot kezdett foglalkoztatni az emberek döntéseinek mechanizmusa. Mivel ügyfeleim között akadtak úgynevezett született vezetők, akik zsigerből tudták hogyan kell az adott helyzetben lépni és olyanok is, akik sok-sok tanulás, gyakorlás, tudatosítás után mertek ösztöneikre hagyatkozni, eldöntöttem, hogy a végére járok dilemmámnak.
 

Egy kedves barátom ajánlotta Malcolm Gladwell Ösztönösen – A döntésről másképp című könyvét. Nagy elánnal kezdtem az olvasását, bízva abban, választ kapok arra a kérdésemre, hogyan is lehet gyors és jó döntést tudatosan hozni.

Ösztönös döntéseink a tudatalattink eredménye. Ha döntésre jutunk, vagy sejtésünk támad, tudatalattink nem tesz mást, mint hogy alaposan elemzi az előttünk álló helyzetet, kirostál minden irreleváns információt és csak a lényegre koncentrál. Tudatalattink ebben igazán profi, olyannyira, hogy az általa végzett szelekció, vagyis a lényeg kiragadása, gyakran jobb eredményre vezet, mint a részletesebb, alaposabb, kimerítőbb gondolati körbejárás.

A lényeg kiragadása nem valami különleges képesség. Alapvető emberi tulajdonság. Ezt a fajta első benyomás alapján való ítéletalkotást gyakoroljuk amikor megismerkedünk valakivel, amikor valamiről gyorsan kell véleményt alkotni és ha új helyzetben találjuk magunkat. A gyors ítéletalkotás módszerével az ember számos rejtett „jellemző tulajdonságot” felismer. Sok olyan szituáció van, ahol a nagyon kis terület részleteire való röpke, egy-két másodperces figyelem igen sokat elárul.

Aki sikeres döntéshozó, tudatában van annak, hogy milyen értékük van a tudatalattiból felmerülő okoknak, érveknek és indokoknak.

Tudatalattink afféle lelki komornyikként szolgál. Figyel az életünkben megjelenő apró részletekre. Jó komornyikhoz illően szemmel tart mindent, ami a környezetünkben zajlik és gondoskodik róla, hogy eszerint, megfelelően viselkedjünk, miközben megadja a szabadságot arra, hogy az éppen megoldandó, fő problémára koncentráljunk.

Miért is végzünk akkor az élet sok területén fárasztó pro-kontra és költség-haszonelemzéseket, végtelen eszmefuttatásokat a lehetőségekről, a lehetséges következményekről, amikor sokkal jobban járunk, ha döntéseink a tudatalattink zárt ajtaja mögött születnek meg, ösztönösen, gyorsan?

Mert fel kell ismernünk és meg kell értenünk, azokat a helyzeteket is, ahol a gyors ítéletalkotás félrevezető lehet. Be kell azonosítanunk a félrevezető információkat. Hogy ösztönös döntéseink mindig megállják helyüket kivételes lényegkiragadási képességre van szükségünk.

Az első benyomáson alapuló döntést komolyan véve, elismerve, hogy az első benyomás olyan hihetetlenül hatalmas erőt gyakorol életünkre, amely jó vagy rossz irányba is orientálhat minket, arra kell törekednünk, hogy tudatosan befolyásoljuk és irányítsuk ezt a hatást.

A sikeres döntéshozatali folyamat titka a tudatos és ösztönös döntések megfelelő „szerkesztése”. A „szerkesztés” azonban tudat alatt zajlik, és magát a folyamatot is befolyásolhatják zavaró tényezők, a környezet.

Még mielőtt rátérnénk arra, mit is tehetünk azért, hogy minél „okosabban szerkesszünk” életünkben, szót kell ejteni a lényeg kiragadásának egy speciális területéről. Ez nem más, mint a „gondolatolvasás” képessége.

Azért vagyunk képesek erőfeszítés nélkül és automatikusan „olvasni” mások gondolataiban, mert az érzelmekről és a társas kapcsolatokról szóló információk „szem előtt” vannak, az arcokon tükröződnek. Nagyon jól érzékeljük, felmérjük és értelmezzük a szempillantásnál kisebb ideig felvillanó mimikai üzeneteket, hiszen magunk is folyvást alkalmazzuk, ösztönösen, akaratlagos befolyásolás nélkül és annak ellenére.

Ha mindezek birtokában vagyunk, miért is hozhatunk és mikor kedvezőtlen, rossz döntéseket?

Mert túlzott stresszhelyzetben vagyunk és/ vagy nincs elég időnk jól „szerkesztve” dönteni. A stressz optimális, teljesítménynövelő tartománya 115-ös és 145-ös pulzusszám között van. Stresszhelyzetben azonban sokunk igen izgatottá válik és egy bizonyos határon túl szervezetünk sok irrelevánsnak tartott információforrást kapcsol ki. Egy határ felett ideiglenes autistákká válunk, látásunk beszűkül, viselkedésünk negatívan agresszívvá válik. A nagy stressz érzelemvakká teszi az embert. Akkor is ideiglenesen autistákká válunk, amikor félő, hogy kifutunk az időből. Ha a másodperc törtrésze alatt kell döntést hoznunk nagymértékben kitesszük magunkat annak a veszélynek, hogy bedőlünk olyan sztereotípiáknak és előítéleteknek, amiket normális körülmények között nem feltétlenül támogatunk vagy hiszünk.

Hogyan hozhatunk hát jó döntést, kerülhetjük el az ideiglenes autizmus állapotát? Tudat alatti gondolkodásunk kritikus viszonylatokban nem különbözik tudatos gondolkodásunktól: gyakorlással és tapasztalattal fejleszthetjük gyors döntéshozatali képességünket. A „gondolatolvasás” képessége is fejleszthető gyakorlatokkal.

Akkor tehát a neves edző tudta a választ: edzeni, edzeni és edzeni.