Szabó Gabi
Szabó Gabi

Több mint 25 éve dolgozom fejlesztőként, egyénekkel, csoportokkal, szervezetekkel, szervezetfejlesztő, tréner, csoportvezető, szupervízor és coach szerepekben. Társtulajdonosa vagyok a Csanádi Csoport Menedzsment Fejlesztő és Kutató Kft-nek.
Több mint ötezer óra személyes coachingot és közel háromezer óra csoportos coachingot számoltam az elmúlt évtized munkáiból. Szenvedélyesen szeretem a munkám. Tisztelem annak lehetőségét, hogy embereket támogathatok, kapcsolódhatok hozzájuk coach szerepben. Élvezem, hogy a coach munka lehetővé teszi, hogy kölcsönösen fejlődjünk az ügyfeleimmel.
Öt éve kialakítottam egy coaching csoportformát, a Coaching-Sharing-Learning módot, azóta több száz vezető vett részt ebben a csoport formában. 2014-ben megalapítottam a Watson Coach Iskolát, amelyben cselekvésorientált csoport coaching vezetést tanítok, az ötödik évfolyam kezdi meg tanulmányait. Egyik úttörője és elkötelezett szakembere vagyok a cselekvésorientált coaching vezetésének és tanításának.
A Watson Coach Iskola kapcsán missziómmá vált, hogy vezetőknek (és nemcsak vezetőknek) olyan időt-csoportot-módot biztosítsak, un. Watson napokon és Watson Nyílt Esteken, ahol bárki dolgozhat a témáin, kérdésein biztonságos környezetben, szakértő coach segítségével és egy támogató csoport erősítésével.
Fontos számomra a szakmai hitelesség, a minőségi munka, jelenlét. Ezért bekapcsolódtam a legnagyobb nemzetközi coach szervezet, az ICF (International Coach Federation) munkájába. Elsők között szereztem MCC (Master Certified Coach) minősítést hazánkban. Az ICF Magyar Tagozat 2016-ban Alelnökének választott, és azóta is szívesen folytatom ezt az önkéntes munkát.
Rendszeresen publikálok az Üzlet és Pszichológia folyóiratban, a Magyar Coach Szemlében. Több könyvben jelent meg coaching szakirányú tanulmányom, legutóbb a Brief and Simple című esettanulmány kötetben, és a Menedzsment Tanácsadási Kézikönyv Coaching fejezetében. Több egyetem meghívott előadója vagyok, a Budapesti Műszaki Egyetem szervezeti szakpszihológus képzésén szakirányú kurzust tartok.

Coaching & fejlesztő eszközökre vonatkozó tanulmányok:
Coaching:
- Szervezetorientált megközelítés: Manohar Nadkarni, Richard Bents
- Cselekvésorientált megközelítés: Max Clayton (4000 óra), Eva Roine, Jacov Naor, Teszáry Judit, Vikár András, Zánkay András
- Megoldásorientált megközelítés: Hankovszky Katalin, Peter Szabo, Daniel Meyer, Petra Müller, Svea van der Hoom, Turai Léda, Henry Kormann
- Változásorientált megközelítés: British Know-How Found Champ képzés

E-mail cím:
szabogabi@csanadicsoport.com
Telefonszám:
+36209825184
Honlap:
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam