Szerződéskötés a gyerekcoachingban

 

Hogyan és mire szerződünk, amikor az ügyfelünk kiskorú? Miben más a szerződéskötés ebben az esetben, mint felnőtt ügyféllel? Mire érdemes különösen figyelnünk? Titoktartás: kinek és mit mondhatunk, ill. érdemes mondanunk a coachingfolyamatról?

 

A program során vendégünk lesz Telek Péter Pál, a kecskeméti Piarista Iskola tagozatvezető tanára, aki megosztja velünk, hogyan kommunikálta az iskola a szülők és a pedagógusok felé a gyerekeknek felajánlott coachinglehetőséget, milyen volt a fogadtatás, mi az, ami jól működött és mi az, amit a folyamat során – a tapasztalatok hatására – változtattunk.

 

A coachingülés során a coachok számára az egyik legfontosabb kérdés a szerződéskötés az ügyféllel. Ez határozza meg, hogy milyen mederben tartjuk a beszélgetést, a lehetséges kérdések közül éppen melyiket tesszük fel vagy milyen egyéb intervenciót alkalmazunk. Mire (és mire nem) szerződünk kiskorú ügyféllel az ülés során? Eltér-e – és ha igen, miben – a szerződéskötés attól, ahogyan felnőttekkel szerződünk? Adunk-e, adhatunk-e, érdemes-e adnunk tanácsot? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ az este folyamán.

A program során megvizsgáljuk saját előfeltevéseinket, amelyek meghatározzák, hogyan beszélgetünk a gyermekkel. Konkrét példá(ka)t veszünk górcső alá, és tanulunk abból, ahogyan a szerződéskötés alakult.

 

Göntér Mónika PCC

A Solutionsurfers csapatának tagja, a „Megoldásközpontú coaching gyerekekkel, kamaszokkal” képzés trénere, a PTF oktatója, megoldásfókuszú coach, teamcoach.

 

„Az utóbbi néhány évben az időm jelentős részét iskolákban töltöm: tanárokat, diákokat, szülőket coacholok egyénileg és csapatban egyaránt, eltökélt tantestületeknek tartok megoldásfókuszú tréningeket, facilitátorként, mentorcoachként pedig szervezeti változási folyamatokat segítek oktatási intézményekben. Olyan oktatásért, olyan iskolai környezetért dolgozom szerte az országban, amelyben élvezet benne lenni. Amelynek minden szereplője – pedagógus, diák és szülő – örömmel tesz egymásért és azért, hogy még több legyen abból, ami jól működik.”

 

Telek Péter Pál

A kecskeméti Piarista Iskola tagozatvezető tanára.

A tavalyi tanév második felében az iskolában tanuló felső tagozatos gyerekek számára – egyéb támogatások mellett – egyéni coachinglehetőséget is biztosítottunk. A program sikeres volt, kézzelfogható eredményeket hozott, ezért az idei tanév során folytattuk a közös munkát a coachokkal.

 

 

 

REGISZTRÁCIÓ

 

 

Az ICF Coachklub ezen programja 2 CCE (Continuing Coaching Education) pontot ér.

Nyitott rendezvény, részvételi díj 5000 Ft, MCSZ tagoknak 4000 Ft, az ICF egyesületi tagoknak ingyenes.

Időpont: 2019. május 16. (csütörtök) 18.30–20.30

Helyszín: Jókai terem, MOM Kulturális Központ, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.