Együtt indultunk a 34. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson

 

Az ICF Magyar Tagozata tavaly novemberben indította azt a kezdeményezést, hogy ne csak zárt termekben szakmázzunk, hanem szó szerint lépjünk ki az eddig megszokott keretekből: legyen az közös kirándulás, futás, kültéri szupervízió vagy más, hasonló program. A cél az volt, hogy ne csak üljünk, és a fejünket használjuk naphosszat, hanem cselekedjünk is – hiszen erre biztatjuk ügyfeleinket is, nem igaz?

 

 

Április 13-án aztán a tettek mezejére léptünk, és az ICF Magyar Tagozata 11 fővel képviseltette magát a Vivicittán, Budapest egyik legnagyobb futórendezvényén. Egyenpólót húztunk és futócipőt, bemelegítettünk és nekiindultunk!

És hogyan élték meg az eseményt az induló ICF-tagok? Íme, kettejük beszámolója!

Bodnár Barbara ACC: A margitszigeti Vivicitta rendezvényen egy mindenki számára nagyjából vállalható távot, a 2,4 km-es Minicittát választottuk. Előtte összegyűltünk a Nagyréten, és a főszervező, Viniczai Andrea csokiellátmányának segítségével megemeltük egy kicsit a vércukorszintünket, majd egy rövid, de alapos bemelegítés után megpróbáltuk megtalálni a start helyét. Ez volt az első – s talán legnagyobb – akadály, amit le kellett küzdenünk, de sikeresen teljesítettük, s beálltunk a tömegbe, rajtra készen. Egy rendkívül szórakoztató szpíker, Péter Attila (a Budapest Sportiroda rendezvényeinek hangja) tette izgalmasabbá a várakozás perceit – bemelegítés címén babát ringattunk, almát szedtünk, permeteztünk, vakondot dobtunk át a szomszédba, füvet nyírtunk, meg még ki tudja mi mindent csináltunk ahhoz, hogy megnyújtóztassuk és felkészítsük tagjainkat a versenyre. Ahogy eldördült a startpisztoly, már kezdődhetett is a futás. A sziget belső körén, majd a Duna-parton vitt az utunk, friss levegőn, zöldellő fák között, szép kilátással. Jómagam a gimnázium óta nem vettem részt futóversenyen, de szemrebbenés nélkül állítom, hogy jólesett és klassz buli volt!

 

 

Viniczai Andrea: Coachként én csak akkor tudok jól működni, ha jól vagyok fizikailag. Ha úgy ülök a székben a coachee-val szemben, hogy nem kell fészkelődnöm, mert fáj a derekam, vagy a fejem. Nekem a fizikai jóllétet a futás adja, ezért gondoltam, hogy bedobom ötletként, hogy vegyünk részt egy közös futáson a csapatépítés és a mozgás öröméért. Bár a táv nem volt hosszú, ketten is bevállalták, hogy messziről is (Aszófőről és Nyíregyházáról) Budapestre utaznak a futás kedvéért. Noha nem töltöttünk sok időt együtt, és többen nem is ismertük egymást korábbról, hamar megtaláltuk a közös hangot. Röhögcsélve, bemelegítésként ugrándozva indultunk a rajthoz, néhányunkat még a gyermekeink is kísértek. A rajtzónában jó volt összekacsintani, érezni, hogy amit most teszünk, azt az egészségünkért és a szakmaiságunkért is tesszük. A futás után összeálltunk még egy csoportképre, és megígértük egymásnak, ennek a közös futkározásnak bizony lesz még folytatása a jövőben.