Szeretem az adventi időszakot. A kinti nyúlós ködös, hideg időt jól ellensúlyozza az otthon melege, a sült tök illata, az adventi dalok, a gyertya táncoló, sárga fénye a korai sötétedésben. Olyan jó kis rákészülés a leghosszabb éjszakára. Az adventi szokások egy részét gyerekkorunkból hozzuk, másik részét párunk hozza az ő családjából. A mi családunkba is a párom hozta Jézuska ingjét, én korábban nem ismertem.
Ez egy keresztény hagyomány, adventkor a gyerekek (nálunk a felnőttek is) kapnak egy papírból kivágott kis inget, amin öt-hat sorban féltucat kis zsebecskét (összesen 25-30 zsebet) vágunk be. A gyerekekkel közösen összeszedünk öt-hat dolgot, mit szeretne másképp csinálni az adventi időszakban, azért, hogy „jó gyerek” legyen, olyan dolgokat, amik örömet szereznek a Jézuskának. Például elpakolás a szobában, teríteni segítés, oviba nyolc előtt elindulás stb. Ha sikerült ilyen „jó cselekedetet” véghezvinni, felhajthat egy zsebecskét Jézuska ingén, az adott kategóriában. Karácsonyra, amikor leghosszabbak az éjszakák, a kis Jézuska örömére sok-sok zseb díszíti az inget.
Pár éve én magam is hajtogatom a zsebeket adventkor a saját Jézuska ingemen. Azt tapasztalom, hogy nem könnyű már azt az öt-hat kategóriát sem meghatározni, hogy miben szeretnék változni, mit szeretnék másképp csinálni – hol van elakadásom. Napokig csak figyelem magam, s vizsgálom, milyen helyzetek okoznak nehézséget, milyen szokásokon szeretnék változtatni, napról napra alakulnak ki a kategóriák. Például gondom van a határok állításával mind a gyerekeim, mind a felnőttek kapcsán. Vagy nem tetszik magamban, hogy otthon előfordul, hogy bírálok, megítélek egy-egy embert, főleg olyat, akivel kapcsolatban valami sérelem ért – mintha így szerezném vissza az elvesztett energiát. Így került fel nekem egyik kategóriaként a „Határok állítása” egy másikként a „Ne bírálj, ne ítélj, ne panaszkodj”, Dale Carnegie alapján. Rögtön felmerült bennem, hogy persze, ez így szép, igyekezni fogok, de akkor honnan pótolom azt az energiát, amit az ítélkezéssel nyertem?! És ez a szép a Jézuska ingében: az a „jutalom”, az tölt fel energiával, hogy látom, képes vagyok felelősséggel élni az életem, s hajtogatódnak szép sorban a zsebecskék. Az a jutalom, hogy érzem, még nem vagyok szellemi halott, képes vagyok változni cselekedeteimben, hozzáállásomban, amitől jobban, tartalmasabban élek, sikerélményem van, és nő az önbizalmam. Jézuska ingének az elsődleges „terméke” az egyéni felelősségvállalás az egyén jobbá válása érdekében! És pont ez a terméke a coachingnak is! Pont ezt csinálja egy coach is! A Jézuska inge a self-coaching (önmagunk edzésének) egy ősi eszköze!
Ami fantasztikusan működik ebben az eszközben az az, hogy nem ellenőrzi senki, hogy megteszi-e a gyerek (és felnőtt) valóban az adott „jó cselekedetet”, magának hajtogatja, amikor úgy érzi, hogy sikerült megtenni valamit, ami korábban nehézségbe ütközött. Az önbelátás, a felelősségvállalás iskolája! Csak magának – és persze világnézettől függően a Jézuskának – kell elszámolnia ezekkel a tettekkel. S valódi sikerélmény így karácsonyra a sok-sok felhajtogatott zseb, a kicsipkézett ing!
Még valamire rájöttem az ing kapcsán. Azt olvastam, ha 21 napig rendszeresen csinálok valamit, amit korábban nem, akkor 21 nap alatt szokássá válik, beépül a viselkedésbe. Jézuska ingét az első adventi vasárnapkor kezdjük el hajtogatni, éppen három-négy héttel karácsony előtt! A régiek ezt is tudták…
Újabb megerősítést látok Jézuska ingében, hogy az ember ősidők óta foglalkozik azzal, miképp lehet emberibb, tartalmasabb, felelősségteljesebb életet élni. Ez a megnyugvás (és büszkeség) kezd összekapcsolódni az adventi gyertya illatával.
