Séra Attila PCC CSR-igazgató az egyesület Jószolgálati csapatának munkájáról

Sokan kérdezik, mit is csinál a CSR-csapat az ICF-en belül?

 

Szeretném megmutatni, kik vagyunk mi, és milyen szerepet töltünk be, mit teszünk a coaching népszerűsítésének érdekében, mi is a CSR, azaz jószolgálati tevékenységünk, missziónk.

 

A kezdetek

 

2012-ben a Malév-csőd kapcsán az ICF Magyar Tagozatának coachai megmutatták, a coaching egyéni és csoportos formában is tud segíteni a bajba jutott cégek vezetőinek, munkatársainak is az új irányok, lehetőségek meghatározásában.

A sikereken felbuzdulva 2013 óta az ICF jószolgálati csapata több mint 100 nonprofit szervezetet és két egyetem végzős hallgatóit is támogatta az elmúlt 7 évben több mint 120 millió forint értékben. Ebből semmi sem valósulhatott volna meg, ha nincs a lelkesedését megőrző, aktív tagság, amire mindig számíthatunk.

 

A jelen

 

Az idei évet egy stratégiai megállapodással kezdtük a Budapesti Metropolitan Egyetemmel. Majd április 4-én következett a Next Gens – közösen a jövő HR-generációiért elnevezésű program indító eseménye.  Ott találkozhattak a METU Emberi erőforrások alapképzési és Emberi erőforrás tanácsadó mesterképzési szakának nappalis végzős hallgatói és három, ICF akkreditációval rendelkező coachiskola (Coach Akadémia ACTP, Coach School, a Pünkösdi Teológiai Főiskola) és a METU coachképzésének hallgatói. A rapid randin 50 coach, 55 egyetemi hallgató talált egymásra, és 55, egyenként 6 alkalmas pro bono coachingfolyamat indult el sikeresen.

Április 17-én folytattuk: az ICF Magyar Tagozata és a MagNet Bank idén 8. alkalommal rendezte meg a Civil Rapid Randit. Az eseményről szóló beszámolónk itt olvasható, és hamarosan látható az eseményen forgatott kisfilm is.

 

Ősszel még (a tavalyi évhez hasonlóan) két programot tervezünk:

  • a Semmelweis Egyetem végzős orvostanhallgatóit támogató programunkat idén 4. alkalommal rendezzük meg
  • A Magyar Szervátültetettek Szövetsége vezetőségével (lenti képen) közös csoport és egyéni coaching folyamatokat vettünk tervbe
 
A jövő

 

2019 és 2020 a megújulás időszaka lesz. Célunk a jövőben olyan startup projektek, nonprofit szervezetek, egyetemek támogatása, akik nyitottak a coaching kipróbálására, időt, energiát fektetnek a közös munkába, és van olyan céljuk, amiben mi az ICF Magyar Tagozatának közössége segíthet.

A támogatásunkat olyan cégeknek, szervezeteknek szeretnénk felajánlani, akik a piacon magas ár-értékkel bíró coaching szolgáltatást jelenleg nem tudnák megfizetni.

 

 

Az ICF Magyar Tagozatának Jószolgálati csapata is egyre több önkéntes tagból áll, akiknek nagyon köszönöm a támogatást:

 

  • Friedewald Zita ACC
  • Görözdi-Nagy Eszter
  • Hábenczius Károly ACC
  • Segal Hajnalka PCC
  • Séra Attila PCC
  • Szabó Gergely Zoltán
  • Szilvási Gabriella ACC
  • Vincze Nikolett
  • Zilahi Angéla ACC
SeraA képe
Szerző: SeraA
Közgazdász végzettséggel rendelkezem, coachként, mentorkén és trénerként dolgozom. Időm nagy részét a Coach School irányításával, oktatással, egyéni és csoportos coaching-gal töltöm. Szlogenem: Legyen mindenki coach, így könnyebb lesz az életünk és a mindennapi munkánk is! 6 éve dolgozom a coaching, tréning szektorban, korábban 15 évet töltöttem az FMCG (Fast moving consumer goods) területen, ahol voltam alkalmazott és vezető, csapattag és vezettem csapatokat is. Utólag elmondhatom, hogy a coaching szemléletű vezetést alkalmaztam, számomra mindig fontos volt a partneri viszony és a jó hangulat. 2012 ben döntöttem úgy, hogy coach és tréner leszek, ezután a Coach Akadémián diplomáztam és megalapítottam a saját cégemet. 2015-ben megszereztem a szakmánkban nagyon fontos ACC nemzetközi minősítést, 2016-ban pedig a PCC (Professional Certified Coach) szintet, eddig több mint 2200 óra tapasztalattal rendelkezem egyéni és csoport coaching területén. 2016-ban több éves oktatói tapasztalattal és hittel, megalapítottam a Coach School-t, ahol évente több helyszínen (Bp, Tata, Gyöngyös) indítunk coach képzést, 2017-től Online formában is.