Idén is nagy sikere volt a jószolgálati rapid randinkak

Újabb rekordot döntött a coachok és civilek közötti összefogás

 

Budapest, 2016. április 25. –  Idén negyedik alkalommal rendeztük meg azt a rendhagyó civil coaching rapid randit Budapesten, amelynek célja minden évben az, hogy különböző civilszervezeteket támogasson értékes coaching szolgáltatással. A különleges jószolgálati eseménysorozatot 2013 óta nagy érdeklődés övezi, az elmúlt években csaknem 100 civilszervezet közel 75 millió forint értékben jutott hozzá a díjmentes coaching szolgáltatásokhoz.

 

 

Az ICF Jószolgálati Programjának népszerű kezdeményezése a klasszikus rapidrandik jól ismert szisztémáján alapul, a civilszervezetek képviselőinek néhány percük van arra, hogy a coachokkal megismertessék tevékenységüket és igényeiket, a coachok pedig ebben a pár percben bemutatkoznak és javaslatokat tesznek arra, hogy milyen módon segíthetnék coachinggal az adott civilszervezetet. A sikeres „egymásra találás” eredménye pedig, hogy a civil szervezetek egy-egy több hónapos coaching folyamathoz juthatnak hozzá díjmentesen az ICF tagjaitól, közel 20 millió forint értékben, ezek a számok pedig nemzetközi szinten is rekordnak számítanak.

 

Az idei együttműködések olyan kiemelten fontos célokért küzdő alapítványokkal köttettek, mint az SOS Gyermekfalvak, a Bátor Tábor Alapítvány, a Magyar Hospice Alapítvány, a Születésház Közhasznú Egyesület és még további tizennyolc civilszervezet. A coaching rapidrandik gyümölcsöző együttműködéseihez ezúttal is hozzájárult a kiemelkedő társadalmi felelősségvállalásáról ismert hazai pénzintézet, MagNet Közösségi Bank, amely az ICF jószolgálati kulcsrendezvényének 2016-ban is támogatója és házigazdája volt.

 

A rendkívüli kezdeményezés csak idén, 22 szervezet 30 vezetőjét, képviselőjét 30 coach bevonásával segíti egy- egy coaching folyamattal, hogy az adott civilszervezet személyi, strukturális hatékonyságát növelje.

„Mi az ICF-nél kiemelten fontosnak érezzük, hogy a coaching ne csak üzleti szolgáltatásként, a versenyszférában vagy a gazdasági területeken dolgozó szereplők számára legyen elérhető, hanem jószolgálati akciónk keretében a civilszervezetekhez is eljusson. Olyan társadalmilag hasznos kezdeményezéseket támogatunk, amelyek anyagi források híján más módon nem részesülhetnének coachingban. Azért dolgozunk, hogy ez a segítség évről évre egyre több civilszervezetnek jelentsen belső fejlődést, válaszokat és célzott segítséget!” (Chrenóczy-Nagy Judit, az ICF Magyar Tagozatának elnöke)

 

Az idei évben az ICF coaching rapid randi során kiemelten fókuszáltunk az egészségügyben dolgozó civilszervezetek támogatására. Az országban jelenleg az oktatás mellett az egészségügy a leggyengébben támogatott terület. Az itt dolgozók azok, akik a társadalomban maguk is komoly támogató munkát végeznek és számos nehézséggel kell megküzdeniük nap mint nap. Ma az egészségügy az egyik olyan terület, ahol minden külső segítség szinte létfontosságú. Épp ezért az év második felében pro bono coaching támogatásunkat a Semmelweis Egyetem ötöd éves hallgatói számára is elérhetővé tesszük számos elkötelezett, önkéntes ICF coach kolléga részvételével. (van der Meer Gabriella, az ICF Magyar Tagozatának Jószolgálati Igazgatója, a coaching rapid randi programsorozat vezetője)

 

Az eseményről készült hangulatvideó: